"Anya, kiadom a feszültséget!"

Nem titkolom, hogy nem vagyok most épp túl jó kapcsolódós anyuka. 

De erre a "történetre" nagyon büszke vagyok.

Mátéval (6,5 éves) egyik este elkezdtünk birkózni. Vagyis inkább verekedni. Vagyis nem is velem kezdte.

Ez az egész úgy kezdődött, hogy Máté valamiért elkezdte szekálni Zsombit (4,5 éves), ami először csúfolódásban merült ki, aztán fizikai bántásba fordult át elég hamar. A férjem észrevette, és nagyon ügyesen átvette Zsombi "helyét", Máté pedig nem kímélte az apukáját. Mikor már láttam, hogy Bandinak eléri Máté az ingerküszöbét, akkor finoman próbáltam jelezni a férjemnek, hogy ne engedje Máténak ezt vagy azt, ha neki nem jó,  mert akkor nem érünk célt, de sajnos nem nagyon tudott jól határt szabni Máténak. A férjem kezdte mondani Máténak a szentbeszédet a bedurvulásról, és bár én tudtam, hogy a férjemnek igaza van a saját szemszögéből, azt is tudtam, hogy nem használ a szentbeszéd, és hogy épp attól gyógyul Máté, hogy beleadja magát a helyzetbe. Úgyhogy valahogy (nem emlékszem pontosan, mert 1 hete történt) átvettem a férjem helyét, amire persze jött a férjem részéről az aggódás, hogy "ne hagyd neki", mire én meg annyit mondtam, hogy "vigyázok magamra, ne aggódjon!" Mikor már nekem is kezdte elérni azt a bizonyos pontot Máté, mondtam neki, hogy az egyik flakont ütögesse. Arra figyeltem, hogy ne hagyjam magára, ezért én fogtam a flakont meg a párnát, amit el kellett találnia. Ez persze elég hangos volt, és a férjemnek ez nem tetszett, de az jött ki akkor belőlem, hogy "de ki kell adnia magából a feszültséget!" Na, erre Máté ezt szépen átvette, és ahogy ütögette a flakont, úgy mondta, hogy "kiadom a feszültséget." Ez így ment 5 percig, aztán elmentünk aludni.

Zsombor hamar elaludt, utána egyből át is másztam Máté mellé. És akkor Máté megkérdezte, hogy elmondhat-e nekem egy titkot, és én mondtam, hogy igen. És akkor elmesélte, hogy ő soha nem tudná megmondani ezt Zsombornak, de hogy ő nem szereti Zsombort, mert azt érzi, hogy mi csak Zsombort szeretjük, őt pedig nem, és hogy minden sokkal jobb volt, amikor Zsombor még nem élt velünk, és jobb lenne, ha nem lenne itt velünk. (Azt, hogy mit éreztem, majd később kifejtem.) Szóval mondtam neki, hogy sajnálom, hogy így érzi magát Zsombor miatt, de ő már mindig itt lesz velünk, és hogy Őt is nagyon szeretjük, és azt kérdeztem meg tőle, hogy hogyan tudnék segíteni neki, hogy ezt elhiggye. Azt mondta, hogy egyszer csak neki adjak jégkrémet, Zsombinak pedig ne. Erre mondtam neki, hogy én ezt nem tudom megtenni Zsomborral, mert gondoljon bele, neki az mennyire rosszul esne. Erre azt mondta, hogy rendben, akkor legyen az, hogy ő kap jégkrémet, Zsombi meg valamilyen másik édességet, mondjuk cukrot. Én erre azt mondtam, hogy szerintem én ezt sem tudom megtenni Zsombival, Ő pedig annyit mondott, hogy oké. 

Tudom, hogy nem "klasszikus" kapcsolódós történet ez, de engem nagyon megérintett az, hogy ha a feszültséget kiadja magából valaki, mennyire meg tud nyílni. 

És hát az én érzéseim: nagyon rossz volt ezt hallani, hogy így érzi magát Máté, és persze kerestem az okokat, hol rontottuk el, elrontottuk-e egyáltalán. Az is eszembe jutott, hogy Máté tényleg sokkal kisimultabb, nyugodtabb, ha valamilyen oknál fogva Zsombor nincs itthon, és csak mi vagyunk vele. Tudom a megoldást is, gyerekidő. Na ja, lesz is majd, de most nem megy. Aztán az is eszembe jutott, hogy talán az én hibám. Hogy én egy dolgot tudtam mindig, hogy ha lesz, akkor tuti két gyerek lesz minimum, mert nem akarom, hogy annyira rosszul érezze magát a gyerekem, mint én, aki egyke vagyok. És persze előjött, hogy mi van, ha ő tök jól lett volna egyedül, ha neki az lett volna az útja, de én ráerőltettem az én vágyaimat, sőt akaratomat. Hiszen nemcsak lett tesója, de nagyon hamar. Aztán beszélgettem erről pár emberrel, és akkor az is jött, hogy nem is Zsombort nem szereti, hanem a helyzetet, hogy nem csak Ő van. És hogy nem tudok már azon változtatni, hogy én ezt vagy azt akartam, és emiatt lett ez vagy az, mert ez a szitu már adott, úgyhogy ebből kell valamit kihozni. Szóval kellenek helyzetek, amikor csak Ő van. Bingo, gyerekidő. És az is eszembe jutott, hogy bár sokszor mondom el neki, mennyire szeretem, de tényleg többször van olyan is, hogy mondom Zsombornak, hogy szeretlek, és azt Máténak, hogy téged is. És hogy talán nem azt kellene mondani, hogy "is", hiszen az mindig valamihez viszonyítást jelent, és hát másodlagosságot fejez ki, ami miatt meg lehet nem ér semmit. Aztán meg az is bennem van, lehet tényleg Zsombort nem szereti. Mert Zsombor totál az ellentettje neki. És ki akar minden nap szembesülni azzal, hogy valaki abban jó, amiben ő maga nem, hogy valakinek valami megy, ami neki nem. Szóval sok dolgunk van mostanában...