Amikor találkozunk a "kapcsolódósokkal" vagy akár a támogató csoport tagjaival, mindig azzal kezdünk, hogy mondunk egy jó dolgot. Így érkezünk meg a csoportba. Ezt nagyon klassz dolognak tartom, és át akartam ültetni a családunk mindennapjaiba is. Ezt úgy kezdtem el, hogy az egyik vacsoránál, amikor már mindenki tök hülye volt (a gyerekek percenként felugráltak és ha a ketchup-öt a majonézre tettük rá, akkor az volt a baj, ha mellé, akkor meg az, a szülők meg persze kiabáltak, és olyanokkal fenyegetőztek, hogy "ha még egyszer felállsz, nincs vacsora"), bedobtam, hogy akkor mindenki mondjon egy jó dolgot, ami aznap vele történt. Először nem értették, hogy mit is akarok, ezért én kezdtem, és mondtam valamit, ami jó volt aznap. Ez elég volt, hogy eltereljem a figyelmüket az adott helyzetről, és elkezdték mesélni a napjukat. Aztán eszembe jutott, hogy kibővíteném ezt azzal, hogy nem csak jó dolgot kell mondani, hanem először egy dolgot, történést, ami rossz volt, és utána egyet, ami jó. És ez azóta így működik. Azért most írom meg, mert ez eddig is jól működött, de tegnap este jöttem rá, mennyire jó is ez. Ugyanis Máté (5,5) a mamáékkal töltött napot este lefekvéskor úgy mesélte el, hogy mondta, hogy mi volt a rossz és mondta, hogy mi volt a jó. Legalább 3-3 dolgot említett, és nekem ebből nagyon szépen kirajzolódott a napjuk. Mert volt az Anyukám által elmesélt verzió: voltak a Dunánál, és Máté először ellenkezett, hogy lemenjen a stégre, aztán végül csak lement. És volt a Máté-féle verzió az "egy jó és egy rossz" játékkal: hogy az volt rossz a napban, hogy nem akart közel menni a Dunához, mert félt, hogy beleesik, és az volt a jó, hogy a Duna melletti sétálgatás után rátaláltak egy tök jó játszótérre. Próbáljátok ki, ha gondoljátok!
