Nem

Egy pár nappal ezelőtt szembejött velem a facebook-on egy cikk, mely arról szólt, hogy Tom Hanks a "nem" szónak köszönheti a sikerét. Ha így van, ha nem, - mármint itt a cikk valóságtartalmára gondolok, nem arra, hogy sikeres-e Tom Hanks -, az biztos, hogy a "nem" szó valóban csodákra képes. 

A kapcsolódó nevelésnek az az eszköze, amiről most - a páros meghallgatás és a játékos meghallgatás után harmadikként - írni szeretnék, az a határszabás. Én azt gondolom, és azt hiszem, ezzel egyetértetek Ti is, hogy kellenek a határok, de azt is tudjuk, hogy nem mindegy, hogy ezt a határt hogyan szabjuk meg. Ha szeretettel és határozottan, az szuper, ha kiabálva és testi erőnket kihasználva, az nem. Én is tudom ezt nagyon jól, de ez nem azt jelenti, hogy nem szoktam kiabálni. Erről a szomszédainkat nyugodtan megkérdezhetitek... És azt is be kell vallanom, hogy régebben sajnos előfordult, hogy odacsaptam Máté fenekére, amikor a viselkedése miatt úrrá lett rajtam a tehetetlenség érzése. Utána persze mindig iszonyú bűntudatom volt, mert sosem lett jobb tőle a helyzet... sőt, merem állítani, sokkal-sokkal rosszabb lett. Minden egyes ilyen alkalom után láttam a Nagyfiam szemében egy mérhetetlen szomorúságot, hiszen az a valaki bántotta, akiben Ő vakon megbízott. Nekem is szörnyű érzéseim voltak utána: utáltam magamat azért, amit tettem, és hogy ide süllyedtem. Mert hát ugye megfogadtam, hogy én aztán sose csinálok ilyet, és tessék, ezt sem tudtam megcsinálni.* És ahogy lenni szokott, utána mindig túlkompenzáltam a Nagyfiamat, így akartam tőle bocsánatot kérni és kapni, és ha nem kaptam azt meg, akkor meg nagyon elkeseredtem, és újra nem tudtam az az anyuka lenni, aki szerettem volna... Azt hiszem, mondanom sem kell, teljes volt a káosz. 

Mindig azt hittem, hogy határt csak szigorúan, hangosan, fenyegetve, büntetést kilátásba helyezve vagy büntetve lehet szabni. Pedig nem! Nem kell más hozzá, csak határozottság, szeretet, és sok-sok türelem, mert sokszor a határszabást nagy kiborulás követi, és ebben csak akkor tudunk mi, szülők a gyerekeinknek segíteni, ha mi is jól vagyunk.   

Szóval használjuk bátran a "nem" szót úgy, hogy közben mondjunk "nem"-et a manipulációra, fenyegetésre, testi erőfölényünk használatára.

És ha nem megy, mert előfordul, hogy nem megy, akkor a saját példám miatt javaslom azt, hogy próbáljunk meg megbocsátani magunknak, és azon dolgozni, hogy legközelebb máshogyan oldjuk meg. Ehhez ad sok segítséget ez a cikk.

* Egyszer majd írok erről a "nekem ez sem megy" dologról is.